Nagy zabálások diéta mellett.

2016. július 19. 12:13 - Bengapu

Cukkinis újburgonyafőzelék

Avagy 20 hét után újra itthon!

Üdvözletem Mindenkinek! :)

Mint tudják/tudjátok, kórházban voltam, mivel a Crohn teljesen eluralkodott a belemen. De hála Istennek, 20 hét nyűglődés után végre hazajöhettem. :) Jól vagyok, így ennek örömére gondoltam bevetem magam a konyhába, nagyon hiányzott már a főzés. :)

Egy végtelenül egyszerű, ám annál finomabb receptet készítettem el. Remélem sokan kipróbálják, vagy éppen ötletet merítenek belőle, ha nem tudják, mihez kezdjenek a cukkinijükkel. :)

Cukkinis újburgonyafőzelék

Hozzávalók:

  • kb. 70 dkg sárga héjú újburgonya
  • 35 dkg cukkini (ez körülbelül két kisebb cukkini, vagy egy közepes)
  • só ízlés szerint, fél teáskanál fehérbors, 1 teáskanál gyömbér, 1 csipet nádcukor (vagy kristálycukor)

Elkészítés:

Az újburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk. Annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és a sóval feltesszük főni. Ha a víz felforrt, levesszük a lángot a közepesnél alacsonyabbra, vagy takarékra, 10 percig főzzük. Közben előkészítjük a cukkinit: ha aranyos (magyarán fiatalabb, kisebb) darabokkal van dolgunk, szimplán meghámozzuk, és felkockázzuk; ha nagyobb/öregebb a zöldségünk, meghámozzuk, s egy kanál segítségével kikaparjuk a magjait, utána kockázzuk.
10 perc után hozzáadjuk a burgonyához, fűszerezzük (a cukor az ízek kiemelése miatt kell), majd készre főzzük. (A sárga héjú újburgonyának általában 15-20 perc kell, míg megpuhul, a fiatalabb cukkininek 10, az öregebbnek 15 perc kell az elkészültéhez.) Amennyiben nem találjuk elég sűrűnek a végeredményt, a kedvenc sűrítési technikánkat alkalmazva javíthatunk rajta. :)

Feltétnek én sült virslit ajánlok mellé, de bármit készíthetünk ízlésünknek megfelelően. Vagy ehetjük magában, úgy is nagyon finom. ;)

A Facebook-on is megtalál, aki szeretne. :)

cuki_ujkrump.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bengapukonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr758900514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Nagy zabálások diéta mellett.
süti beállítások módosítása