Nagy zabálások diéta mellett.

2015. augusztus 10. 05:43 - Bengapu

Fogások ebédszünethez XI.

Avagy ahová lépek, cukkini terem!

Az utóbbi időben ha körbenéz az ember, elég sok cukkinivel, és a hozzá kapcsolódó recepttel találkozik. Én sem maradhatok ki, a következőkben bemutatom az én variációmat a cukkinifőzelékre. Glutén-, és laktózmentes; rántás, illetve habarás nélkül készülő könnyű fogás. (Ebben a nagy hőségben ez kell az ember fiának/lányának. Jó hidegen. Szerintem.)

Cukkinifőzelék Bengapu módra

  • 80 dkg cukkini
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2-3 evőkanál kukoricaolaj 
  • só ízlés szerint, minimális őrölt fehérbors, 2 csokor kapor
  • 2 púpozott evőkanál rizsliszt (opcionális)

Előkészületek:

A cukkiniket megmossuk, végeit leszeljük, és kezelhető darabokra vágjuk. Ezután egy reszelő nagy lyukú felén lereszeljük (ha gyalunk van, akkor értelemszerűen azzal esünk neki "áldozatunknak"). A vöröshagymát apró kockákra daraboljuk, a fokhagymával ugyanígy teszünk, miután megroppantottuk a kés élével. A kaprot a lehető legapróbbra vágjuk. (Ha megvan hozzá a megfelelő eszközünk, akkor hamar megvan, minden más esetben ennél a résznél kicsit megizzadunk. [Az utóbbi napok tanulsága alapján...])

Elkészítés:

Egy közepes lábosban elkezdjük hevíteni az olajat, majd rádobjuk a hagymát, hadd dinsztelődjön. Körülbelül 3-4 perc után mehet mellé a fokhagyma, további 3-4 perc után pedig a cukkini. Alaposan összekeverjük, majd mérsékeljük a lángot, és fedő alatt 5 percig pároljuk. (Ekkor ha úgy érezzük, nyugodtan öntsük alá egy kis vizet.) Ha letelt az 5 perc, befűszerezzük (só, fehérbors, kapor), felöntjük annyi vízzel, amíg elég szűken lepi el (már ha nem engedett annyi levet), és fedő alatt 10-15 perc alatt készre főzzük. Amennyiben nem találjuk sűrűnek, hintsük meg a két evőkanál rizsliszttel (kanalanként alaposan keverjük el), majd 3 rottyanás után tálalhatunk is!

Hús nélkül is remek fogás, illata rabul ejti még azokat is, akik amúgy ódzkodnak a cukkinitől. ;) Jó étvágyat hozzá!

Tipp:

Ha nem azonnal használjuk fel a kaprot, tegyük bele egy pohár hideg vízbe, így megőrzi frissességét. Semmiképp ne tegyük úgy hűtőbe, fagyasztóba, hogy előtte nem zárjuk le légmentesen: minden más elég könnyen átveszi jellegzetes illatát. :)

Volt már korábban is egy cukkinis recept a blogon, a linkre kattintva elérhető. :) "Végre van munkám!" csirke

Már a Facebook-on is fent vagyok: Bengapu konyhája

cukkinifoz.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bengapukonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr377694014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikoletta Csaboda 2015.08.10. 19:26:17

Ma láttam a receptet és ki is próbáltam. Csodálatosan finom igaz én egy kis tejfölt is tettem bele. Köszönöm a receptet

Bengapu 2015.08.15. 04:39:23

Nagyon örülök, hogy ízlett. :)
Nagy zabálások diéta mellett.
süti beállítások módosítása